Szereposztás
Don Sanche: László Boldizsár
Elzire: Mester Viktória
Alidor: Kálmán Péter
Zelis: Zavaros Eszter
Apród: Barabás Annamária
Vezényel: Pál TamásRendező: Anger Ferenc
A Don Sanche, ou le château d’amour (Don Sanche, avagy a szerelem kastélya) első előadása 1825. október 17-én, öt nappal Liszt 14. születésnapja előtt volt. „Szeretni és szeretve lenni” – talán így lehetne tömören összefoglalni a kamasz Liszt romatikus lovagtörténetet feldolgozó operáját, mely néhány párizsi előadás után majdnem nyom nélkül eltűnt a zenetörténetből. Maga Liszt is úgy hitte, hogy a mű partitúrája egy tűzvészben megsemmisült. Jóval halála után, 1903-ban került elő a darab kottája, modernkori bemutatójára pedig 1977-ben került sor.Az ifjúkori operacsemege mellett az érett Liszt egyik legmélyebb szimfonikus műve, a Dante-szimfónia hangzik el, olyan dramatikus, összművészeti formában, melynek lehetőségét a szerző sem zárta ki. Az est koreográfusa, Roberto Galván mondja: „Előadásunk a szimfónia nyomán a modern emberről, értékeinkről és arról a korszellemről próbál szólni, melyben élünk. A zene emberiség hanyatlásának ironikus víziójára inspirált. A pokol az a hely, ahol Érosz és Thanatosz állhatatosan birkózva küzdenek a hatalomért, elpusztítva a kéjt ahelyett, hogy vágyakat keltenének, megölik azt, ahelyett, hogy a szebb jövő reményét hoznák. A purgatóriumban magányt, elszigeteltséget és kommunikációhiányt látok. Nekem, személy szerint tetszik, hogy Liszt félt a menny zenei megkomponálásától és otthagyott minket, a mennyei élet után áhítozókat, a purgatórium kapujában. Félelme számomra mély humanitást testesít meg és a pozitív dolgok megteremtésére irányuló igyekezet sikerének kételyét. A végső, magasztos akkordok inkább jajgatásnak tűnnek, mint boldog ölelésnek”.
A Szegedi Nemzeti Színházzal és a Szegedi Kortárs Balettel közös bemutató.A balettelőadás együttműködő partnere: Nemzeti Táncszínház Liszt 200
Jegyárak: 5900, 3900 Ft
Jegyvásárlás: kattintson ide!
Amennyiben az interneten nem talál már helyet, hívja a Közönségszolgálatot (+36 1 486 3311), vagy írjon a jegy@fesztivalvaros.hu e-mail címre.




Boldi május 1-jén Webber Requiem-ben énekli a tenor szólót. A koncert a Budafoki Dohnányi Zenekar bérleten kívüli koncertje lesz.